Jászberényi Éva

1991-ben kezdtem el tai chi chuan tanulmányaimat Hamburgban Stefan Langhoffnál, majd 1993-ban tai chi oktatói vizsgát tettem.

Itt találkoztam először a keleti harcművészettel, filozófiával és gyógyítással. Ebben az időszakban kezdtem el intenzíven foglalkozni chi kunggal és Zen meditációval.

1996-ban találkoztam először a shiatsuval egy Hamburgi iskolában ahol egy rövid bevezető tanfolyamon vettem részt, majd 2000-ben kezdtem el shiatsu tanulmányaimat a Budapesti Nemzetközi Shiatsu Iskolában ahol 2004-ben shisatsu-gyógyász végzettséget szereztem.

2003-ban sikeres vizsgáztam Alternatív Mozgás- és Masszázsterapeuta szakon

2003 óta dolgozom shiatsu gyógyászként

2004-2013 között tanítottam shiatsut a Nemzetközi Shiatsu Iskolában.

2013-tól tanítok a Shiatsu Akadémián és 2015-től a szakmai vezetője vagyok az Akadémiának. 

2002-2008 között tanítottam tai-chit a Színművészeti Egyetemen és azóta is rendszeresen tartok csoportos és egyéni órákat.

2010-ben kezdtem reiki tanulmányaimat Róna Juli tradícionális reiki mesternél.

2017-ben kezdtem el az Oszteopátiás képzést az IFAO (Institut für Angewandte Osteopathie) Magyarországi képzőintézetében amit 2024-ben sikeres vizsgával fejeztem be.

2022-ben sikeres vizsgával zártam a Craniosacralis Biodinamika képzésemet a Equilibrium Craniosacrale Biodinamika Hungary keretein belül. A képzés 2018-2022 között zajlott.

Nagyon sokat köszönhetek tanáraimnak, mestereimnek akik nem csak a shiatsu, tai-chi vagy reiki technikai tudását adták át nekem, hanem sokat segítettek önismereti utamon.

Shiatsu tanáraim: Madocsai Eszter, Christian Scnabel, Herbert Wiesenhofer, Thomas Prett, Wilfried Rappenecker, Helmut Bräuer

Reiki mesterem Róna Juli.

Oszteopát tanáraim: Philipp Richter, Angelika Strunk, Simone Huss, Philippe Misslin, Ronny Bergau, Arndt Bültmann,Thomas Kuschel

Biodinamikus Craniosacralis tanárom: Agata H. Holliger  

Természetgyógyász szakvizsgáim

  • 2002 Reflexológia
  • 2003 Alternatív mozgás- és masszázsterapeuta

Szakmai továbbképzések

  • Nemzetközi Shiatsu Iskola Budapest – tanártréning 2007
  • Upledger Intézet – Craniosacralis terápia 1 és 2
  • Nemzetközi Shiatsu Iskola Linz – Kismamák kezelése shiatsuval
  • Nemzetközi Shiatsu Iskola Linz – Shiatsu használata szülés alatt
  • Karin Kalbantner-Wernicke /Shambala Shiatsu Bécs/ – Baba-shiatsu
  • Thomas Wernicke /Shambala Shiatsu Bécs/ – Shonishin japán csecsemő és gyermek akupunktúra
  • Christian Schnabel /NSI/ – Trauma kezelés a shiatsuban
  • Herbert Wiesenhofer /NSI/ – Fasciák kezelése a shiatsuban, Fázisterápia, Regenerációs technika alkalmazása a shiatsuban
  • Wielfrid Rappenecker /NSI/ – Élő meridiánok, Meridiánok nélküli kezelés a shiatsuban, Az érintés minősége, belső technikák
  • Saul Goodman /Shin Thai Shiatsu Budapest/- Hara és a Befogadó vezeték
  • Helmut Bräuer – Empty Touch Shiatsu
  • Dúla képzés
  • Bach-virágterápia /Holisz Oktatási Központ/
  • Reiki I-III.
  • Oszteopátia  – IFAO (Institut für Angewandte Osteopathie)

Craniosacralis képzések:

  1. Upledger Intézet > Craniosacralis terápia 1 és 2,
  2. Thomas Prett > Craniosacralis terápia a shiatsuban,
  3. Philip Bingham D.O. > Biodinamikus Craniosacralis terápia 1 – 4
  4. IFAO> Cranialis oszteopátia,
  5. Equilibrium Craniosacrale Biodinamika Hungary > Craniosacralis Biodinamika 2022